A fehér köpeny története egészen a 19. század végére nyúlik vissza, amikor az orvosok, tudósok először kezdték el viselni azt, abból a célból, hogy megóvják magukat a veszélyes anyagoktól. Azóta a fehér köpeny már a tudományos és orvosi közösség professzionalizmusát, valamint az egészségügyi szakmák iránti elkötelezettséget is jelképezi.
Az első hivatalos fehér köpenyes szertartást 1993-ban rendezték meg a new york-i Columbia Egyetemen, azóta ez a hagyomány világszerte elterjedt az egészségügyi oktatásban. A hallgatók számára ez a ceremónia a diploma átvételéhez hasonlóan jelentős mérföldkő, a tanulmányaik során az egyik legjobban várt, legemlékezetesebb pillanatok közé tartozik.
A Pécsi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Karán 2025. február 21-én, 16 órakor kerül sor az első Fehér Köpeny Ceremóniára. Ezen a napon a másodéves hallgatók ünnepélyes keretek között ölthetik magukra a frissen szerzett fehér köpenyeiket. Az esemény új fejezetet nyit a pécsi gyógyszerész és biotechnológus hallgatók életében, méltó megünneplése az eddig elért eredményeknek és motiváció a további sikeres tanulmányokhoz.
A kar vezetősége szeretettel hívja és várja az ünnepelt hallgatókat, hozzátartozóikat és minden érdeklődőt a ceremóniára!