Klinikai kutatási menedzser szakirányú továbbképzési szak

A Pécsi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Kar együttműködés keretében az Általános Orvostudományi Karral két féléves posztgraduális „Klinikai kutatási menedzser” szakirányú továbbképzést indít 2023. szeptemberétől.

A képzést kiemelten az egészségügyi intézményekben dolgozók részére ajánljuk, akik érdeklődnek a humán klinikai vizsgálatok iránt. A képzés a klinikai vizsgálatok területén elvárt hozzáértéssel, jártassággal rendelkező munkavállalók ismereteinek megalapozását és bővítését célozza meg.

A képzés során a hallgatók megismerik az orvostudományi kutatások tervezésének folyamatát, ideértve a kutatás/humán klinikai vizsgálat protokolljának, a betegtájékoztatójának és a beleegyező nyilatkozatának megírását, költségvetés kialakítását, illetve a kutatás engedélyeztetésében való közreműködést, a kivitelezéstől a publikációig. A klinikai vizsgálatok szponzorai számára vonzóbb vizsgálati helyet és munkacsoportot, továbbá menedzselést nyújthat a képzést elvégzők közreműködésével koordinált vizsgálóhely és szakmai team működése. A végzett hallgatók az elsajátított ismeretek révén a kereskedelmi és akadémiai, vagy más néven „investigator initiated” célú humán klinikai vizsgálatokban való bekapcsolódása, szakmai koordinációja is eredményesebbé, szakmailag megalapozottabbá válhat.

Nyilvántartási szám: Oktatási Hivatal FNYF/1764-3/2022.; kódja: TTOVKUA

A szakirányú továbbképzés szakfelelőse Prof. Dr. Botz Lajos egyetemi tanár

1. Szakirányú továbbképzési szak megnevezése: Klinikai Kutatási Menedzser szakirányú továbbképzési szak

1.1. Szakirányú továbbképzési szak angol nyelvű megnevezése: Clinical Research Manager (CRM)

2. A szakképzettség oklevélben szereplő megnevezése: Klinikai Kutatási Menedzser - Clinical Research Manager (CRM)

3. A szakirányú továbbképzés besorolása:

3.1. Képzési terület szerinti besorolás: orvos- és egészségtudományok képzési terület

4. A felvétel feltétele:

  • orvos- és egészségtudományi képzési területen osztatlan képzésben szerzett végzettség, vagy
  • orvos- és egészségtudomány képzési területen legalább alapképzésben (korábban főiskolai szintű képzésben) szerzett oklevél és legalább 1 év gyakorlati munka igazolása szükséges a humán klinikai vizsgálatok terén.

5. Képzési idő félévekben meghatározva: 2 félév (levelező péntek és/vagy hétvégi napokon)

A képzés önköltséges, melynek díja 250.000,- Ft / félév

6. A szakképzettség megszerzéséhez összegyűjtendő kreditek száma: 60 kredit

A képzés során megszerezhető szakképzettség alkalmazása konkrét környezetben, tevékenységrendszerben:

Orvostudományi kutatásokban való részvétel.

A szakirányú továbbképzés szakmai jellemzői, a szakképzettséghez vezető szakterületek és azok kreditaránya, amelyből a szak felépül:

Alapozó ismeretek: 25 kredit

  • Humán klinikai vizsgálati alapismeretek
  • Humán klinikai vizsgálatok jogszabályi háttere
  • Minőségügy: Minőségellenőrzés (Quality control QC) és hatósági ellenőrzés. Minőségbiztosítás (Quality Assurance QA)
  • Kommunikációs és információtechnológiai alapismeretek
  • Angol szakmai alapismeretek

Szakmai ismeretek: 25 kredit

  • Humán klinikai vizsgálatok tervezése
  • Humán klinikai vizsgálatok tervezése – szeminárium
  • Humán klinikai vizsgálatok indításának követelményei
  • Humán klinikai vizsgálatok kivitelezése
  • Humán klinikai vizsgálatok kivitelezése – szeminárium

A feltöltött pdf. file-ban láthatóak a képzési és kimeneti követelmények, valamint a tárgyakhoz tartozó témakörök.

A szakdolgozat kreditértéke: 10 kredit. A szakdolgozat a Pécsi Tudományegyetem Szervezeti és Működési Szabályzatának 5. számú melléklete, a Pécsi Tudományegyetem Tanulmányi és Vizsgaszabályzata 15. sz. melléklete, valamint a GYTK Tanulmányi Csoport weboldalán megtalálható „Tájékoztató és segédlet a szakdolgozatíráshoz”. c. tájékoztató által meghatározott formai és tartalmi követelményeknek megfelelő önállóan készített dolgozat.

A záróvizsgán a felsőfokú iskolai végzettség megszerzéséhez szükséges számonkérés, amely során komplex vizsgán ad számot a képzésen szerzett ismereteiről, valamint megvédi a szakdolgozatot és felel a záróvizsga követelményeként meghatározott témakörökből.

Tanulmányi kérdésekkel a crm@gytk.pte.hu e-mail címen fordulhat kollégánkhoz.

Szakfelelős: Prof. Dr. Botz Lajos

Jelentkezési határidő : szeptemberben induló képzések esetében 2024. augusztus 30. 

Képzés kezdete: szeptemberben induló képzések esetében 2024. szeptember 9.

Jelentkezés: A jelentkezéshez szükséges dokumentációt (egy eredeti aláírt jelentkezési lapot és mellékleteit) postán az alábbi címre kérjük megküldeni:

Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központi Gyógyszertár,

Pécs

Honvéd u. 3.

7624 

Elektronikusan az egész dokumentációt (aláírt jelentkezési lap mellékletekkel) a crm@gytk.pte.hu e-mail címre várjuk.

 

Tematikák:

Mellékletek: