Sikeresen szerepeltek a PTE GYTK hallgatói az őszi házi TDK Konferencián

2024. november 27.

2024. november 13–15. között rendezték a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar és Gyógyszerésztudományi Kar közös Tudományos Diákköri (TDK) Konferenciáját. Az esemény idén is több hallgató számára biztosított lehetőséget kutatási eredményeik bemutatására. 

A konferencián a regisztrált TDK hallgatók kétharmada vett részt, ami jelentős növekedést jelent az elmúlt évekhez képest. Öt gyógyszertudományi szekció indult, ami jól tükrözi, hogy mind a hallgatók, mind az oktatók elkötelezettek a tudományos munka iránt. A résztvevők között biotechnológus BSc hallgatók is szép számmal képviseltették magukat.  

A hallgatók változatos témákkal érkeztek, amelyek alapul szolgálhatnak a gyógyszeripari kutatás-fejlesztés (K+F) számára is. A prezentációk változatos témákra fókuszáltak, szakmai felkészültségüket és elkötelezettségüket jól tükrözte, hogy az előadások színvonalát a zsűri tagjai elismeréssel értékelték. A bemutatott munkákat nemcsak a szakmai tartalom, hanem a prezentációs készségben és a tudományos vitákban mutatott jártasság alapján is vizsgálták.  

A konferencián nyújtott eredmények a hallgatók munkáját és elkötelezettségét dicsérik, miközben a témavezetők szakmai támogatása is kulcsszerepet játszott.  

A legjobbak készülhetnek a 2025. évi OTDK Konferenciára, melynek Pécs ad otthont. 

A PTE GYTK dékáni vezetése és TDK Bizottsága szívből gratulál minden résztvevőnek, díjazottnak és külön köszöni a témavezetők elkötelezett munkáját, akik nélkül ezek az eredmények nem születhettek volna meg. Emellett további sikereket kívánnak a hallgatóknak és témavezetőiknek a tudományos munkában! 

Eredmények (PTE GYTK) 

Gyógyszerészeti tudományok 1 - Gyógyszerhatástan, klinikai gyógyszerészet I. 

  • I. hely: Heilmann Loretta, Farmakognóziai Intézet 
    Témavezetők: dr. Horváth Györgyi, dr. Pandur Edina 

  • II. hely: Schreiner László, Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézet 
    Témavezetők: dr. Kovács-Rozmer Katalin, dr. Borbély Éva 

  • III. hely: Mező Iris Renáta, Gyógyszerészi Biotechnológia Intézet 
    Témavezetők: Prof. dr. Pongrácz Judit, dr. Papp Alexandra 

  • Különdíj: Rácz Levente Dávid, Élettani Intézet 
    Témavezetők: dr. Telkes Ildikó, dr. Fusz Katalin 

Gyógyszerészeti tudományok 1 - Gyógyszerhatástan, klinikai gyógyszerészet II. 

  • I. hely: Kárász Dániel, Gyógyszerészeti Intézet 
    Témavezető: dr. Vida Róbert György 

  • II. hely: Halász-Mojzes Dániel, Gyógyszerészi Kémiai Intézet 
    Témavezetők: dr. Rozmer Zsuzsanna, dr. Tyukodi Levente 

  • III. hely: Faith Oluwafunmilayo Adetunmibi, Gyógyszerészi Kémiai Intézet 
    Témavezetők: dr. Rozmer Zsuzsanna, dr. Fülöpné Kiss Edit 

  • Különdíj: Lakos Letti, Gyógyszerészi Kémiai Intézet 
    Témavezetők: dr. Rozmer Zsuzsanna, dr. Fülöpné Kiss Edit 

Gyógyszerészeti tudományok 2 - Gyógyszerkémia, gyógyszeranalitika, farmakognózia I. 

  • I. hely (megosztva): Nagy Anett, Farmakognóziai Intézet 
    Témavezetők: dr. Ormai Edit, dr. Balázs Viktória Lilla, dr. Horváth Györgyi 

  • I. hely (megosztva): Sefner Rebeka Zsófia, Gyógyszerészi Kémiai Intézet 
    Témavezetők: dr. Almási Attila, dr. Kovács Sára 

  • II. hely: Sánta Viktória, Farmakognóziai Intézet 
    Témavezetők: dr. Horváth Györgyi, dr. Balázs Viktória Lilla 

  • Különdíj: Muriungi Mwenda Caleb, Szerves és Gyógyszerkémiai Intézet 
    Témavezetők: dr. Kunsági-Máté Sándor, Flórián Bencze 

Gyógyszerészeti tudományok 2 - Gyógyszerkémia, gyógyszeranalitika, farmakognózia II. 

  • I. hely: Bakos Fanni, Farmakognóziai Intézet 
    Témavezetők: dr. Csikós Eszter, dr. Kemény Ágnes 

  • II. hely: Hütter Szilárda Lili, Farmakognóziai Intézet 
    Témavezetők: dr. Balázs Viktória Lilla, dr. Horváth Györgyi 

  • III. hely: Nguyen Thanh Vinh, Gyógyszerészi Kémiai Intézet 
    Témavezetők: dr. Rozmer Zsuzsanna, dr. Kiss Edit 

  • Különdíj: Sinkovics Tamás, Gyógyszerészi Kémiai Intézet 
    Témavezetők: dr. Rozmer Zsuzsanna, dr. Tyukodi Levente 

Gyógyszerészeti tudományok 3 - Gyógyszertechnológia, 

gyógyszerfelügyelet, minőségbiztosítás és Gyógyszerészeti tudományok 4. 

  • I. hely: Kiss Ábel, Szerves és Gyógyszerkémiai Intézet 
    Témavezető: Prof. dr. Kunsági-Máté Sándor 

  • II. hely: Jakab Dominik, Szerves és Gyógyszerkémiai Intézet 
    Témavezető: Prof. dr. Kunsági-Máté Sándor 

  • III. hely: Nadica Karakamisheva, Gyógyszertechnológiai és Biofarmáciai Intézet 
    Témavezető: dr. Secenji Aleksandar 

  • Különdíj: Melnychenko Vladyslav, Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézet 
    Témavezetők: dr. Hetényi Csaba, dr. Börzsei Rita Judit 

A legszínvonalasabb előadás díjak 

  • Nagy Anett, Farmakognóziai Intézet 
    Témavezetők: dr. Ormai Edit, dr. Balázs Viktória Lilla, dr. Horváth Györgyi 

  • Sefner Rebeka Zsófia, Gyógyszerészi Kémiai Intézet 
    Témavezetők: dr. Almási Attila, dr. Kovács Sára 

Magyar Kísérletes és Klinikai Farmakológiai Társaság Különdíja 

  • Kisjós Bálint, Gyógyszerészi Biotechnológia Intézet 
    Témavezetők: dr. Kvell Krisztián, dr. Garai Kitti 

Elméleti Orvostudományok Kiemelt Díjazottja 

  • Kisjós Bálint, Gyógyszerészeti Biotechnológiai Intézet 
    Témavezetők: dr. Kvell Krisztián, dr. Garai Kitti

A  TDK Konferenciáról további képek itt érhetőek el:

 

Az eredményhirdetésről fotók itt érhetőek el:

Fotók:

Verébi Dávid