Szövetvizsgálat, biotechnológia és a jövő kihívásai a pécsi orvosi és gyógyszerészkar nyílt napján

Ma

Mikroszkópos vizsgálatokkal, sebvarrással, krémkészítéssel és újraélesztési gyakorlattal is várják azokat, akik december 3-án ellátogatnak a Pécsi Tudományegyem Általános Orvostudományi Kar és a PTE Gyógyszerésztudományi Kar közös nyílt napjára. A szakismertető előadások mellett interaktív foglalkozásokkal, bemutatókkal is készülnek a szervezők, betekintést adva a fogorvosi, gyógyszerészi és biotechnológiai képzésekbe, plusz a felvételi eljárásról és a mindent eldöntő pontrendszerről is hasznos információkat hallhatnak a jövő orvosai, gyógyszerészei és biotechnológusai.

"Az idei nyílt napunkat december elejére ütemeztük, hogy a február 15-i felsőoktatási jelentkezési határidőt figyelembe véve minél hamarabb felvértezzük az orvosi, fogorvosi, gyógyszerészi, illetve biotechnológusi pályára készülőket a számukra legfontosabb információkkal, úgy, hogy közben kicsit bele is szagolhatnak a tudományterületekbe, kipróbálhatják manuális készségeiket, valamint kérdezhetnek is a nálunk zajló oktatásról, kutatásról, ösztöndíjakról, tanulástámogató programokról" – mondta el dr. Duga Zsófia, a PTE Általános Orvostudományi Kar Marketing és Kommunikációs Osztályának osztályvezetője. Hozzátette, a 2024-es, rekordsok érdeklődőt hozó nyílt nap után az ideire is rengeteg középiskolást várnak az ország minden pontjáról.

A pécsi orvoskar és a pécsi gyógyszerészkar közös nyílt napja 9 órakor, a regisztrációval indul, az utolsó tájékoztató előadás pedig 13:45-kor kezdődik. A látogatókat idén is standok sokasága fogadja. A középiskolások – és kísérőik – többek között kipróbálhatják a sebvarrást, betekintést nyerhetnek a mikroszkópos szövettani vizsgálatokba, krémet készíthetnek és akár fogat is tömhetnek.

A pécsi orvoskar Orvosi Készségfejlesztő és Innovációs Központja idén is látványos programmal készül: a vállalkozó szellemű diákok magas hűségű szimulációs babákon gyakorolhatják az újraélesztés fogásait.

"A szakmai bemutatók mellett a standoknál jelen lévő hallgatók és oktatók örömmel válaszolnak a felvételivel, a képzések mindennapjaival és a későbbi karrierlehetőségekkel kapcsolatos kérdésekre, bemutatkoznak a mentorok, a diákszervezetek, valamint a Pannónia Ösztöndíj nyújtotta lehetőségekről is kaphatnak tájékoztatást az érdeklődők" – emelte ki dr. Duga Zsófia.

Szavai szerint a nyílt nap záróeleme a felvételi követelményekről, az intézményi pontszámításról szóló tájékoztató előadás lesz, ahol kulcsinformációk hangzanak el a 2026-os felvételi jelentkezési folyamatokról, a pécsi orvosira és a pécsi gyógyszerészkarra való bekerüléssel kapcsolatban.

A PTE Általános Orvostudományi Kar és a PTE Gyógyszerésztudományi Kar idei nyílt napjának helyszíne:

PTE Általános Orvostudományi Kar – 7624 Pécs, Szigeti út 12., dr. Romhányi György aula, dr. Grastyán Endre elméleti tömb aula

Időpont: 2025. december 3., szerda, 9-14 óra

Részletek és regisztráció: felvi.aok.pte.hu

További részletekről az info@aok.pte.hu email címen, a +36-72-536-001/31129, illetve a +36-72-536-212-es telefonszámon lehet érdeklődni.

Fotók:

Verébi Dávid, Kerekes Fotó & Film