Újabb lehetőség gyermeket nevelő kutatók számára

2024. december 6.

A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) újabb pályázati felhívással jelentkezik, amely kifejezetten a gyermeket nevelő kutatók tudományos karrierjének támogatását célozza. A kezdeményezés célja, hogy a családi kötelezettségeik mellett is eredményesen folytathassák kutatásaikat azok, akik a tudományos pályán egyensúlyoznak a magánélet kihívásaival.

A program tavaly két egyetemi oktató számára is sikert hozott karunkon: dr. Papp Nóra és dr. Farkas Ágnes, a Pécsi Tudományegyetem docensei sikeresen pályáztak az MTA támogatására. Tapasztalataik jól mutatják, milyen lehetőségeket kínál a program a gyermeket nevelő kutatók számára.

Dr. Papp Nóra szerint a támogatás nemcsak anyagi segítség, hanem motiváció is.

„2024 novemberében pályáztam az 1. kategóriában, amely az MTA doktora cím megszerzéséhez szükséges értekezés megírását segíti.

 Számomra fontos elismerés és motiváció, hogy 3 éves kisgyermekem mellett, az otthon töltött idő után visszatérve a korábbi 17 év kutatási eredményei rendszerezésre kerüljenek, egy újabb tudományos szint megcélozásával. Ajánlom mindazon kollégák számára, akik hasonló életszakaszban, gyermeknevelés mellett összegezni tervezik eddigi életművüket, amelyhez kiemelkedő segítséget jelent a fenti ösztöndíj és támogató elismerés" 

– fogalmazott Nóra.
 

„A 2. kategóriában pályáztam, amely a tudományos eredmények publikálását támogatja. Kutatási témám a magas aranyvessző és a selyemkóró méhészeti értékelése volt, amely során vállaltam, hogy Q1-es kategóriájú nemzetközi szaklapban publikálok. Az MTA támogatása lehetővé tette, hogy családi és szakmai kötelezettségeim mellett is elérjem ezt a célt, miközben anyagi biztonságot is nyújtott”

– osztotta meg tapasztalatait dr. Farkas Ágnes.

Kiemelte, hogy az MTA Kutatási Pályázatok Főosztályának munkatársai rendkívül segítőkészek voltak, hiszen folyamatosan rendelkezésre álltak, előzetesen értékelték a pályázatot, és lehetőséget biztosítottak a hiánypótlásra is.

Pályázati határidő és részletek

Az MTA jelenlegi pályázati felhívása 2025. január 6-ig várja a jelentkezéseket. A részletes pályázati feltételek az MTA pályázati portálján érhetők el. A program a korábbi résztvevők szerint is kiváló lehetőség arra, hogy a családi és szakmai kihívások között egyensúlyozó kutatók támogatáshoz jussanak tudományos céljaik eléréséhez.